Az egyetlen oneshot, amit egyes szám első személyben írtam. Nem tudom, miért.
Megjegyzés: A fandom egyik kedvelt fanonja, hogy Captain Kirk és Commander Spock szállásához közös fürdőszoba tartozik. Belegondolva, elég... érdekes megoldás lett volna a csillaghajó tervezőinek részéről, hogy pont a kapitánynak és az elsőtisztnek nem jut külön fürdő. ... Imádom. Akárki kezdte el, zseniális gondolat és mennyi minden lehet belőle! Ez a fic pont arról szól. A közös fürdőről, és persze a mennyi mindenről is.
Figyelmeztetés: +18as itt és ott. Nyomokban csúnya beszédet és pon farrt tartalmaz!
Egyéb:
Ni'droi'ik nar-tor - Sajnálom (Forrás: Hidden Universe Travel Guides - Star Trek - Vulcan)
Ashayam - Beloved. Szóval a szeretett személy. Szerelmem.
Figyelmeztetés: +18as itt és ott. Nyomokban csúnya beszédet és pon farrt tartalmaz!
Egyéb:
Ni'droi'ik nar-tor - Sajnálom (Forrás: Hidden Universe Travel Guides - Star Trek - Vulcan)
Ashayam - Beloved. Szóval a szeretett személy. Szerelmem.
Randi a csap mellett
- Reggelt!
Összefogtam a törölközőmet, a hajam még nedves volt, mert olykor-olykor
megengedek magamnak egy igazi, klasszikus zuhanyt és azon ritka esetekben
szeretném teljesen kiélvezni, majd ázott kutyaként csöpögni, amíg tehetem.
Imádom a fürdőmet. Fürdőnket. Igen. Elméletileg, ha az egyikünk bent
tartózkodik, a másikunk ajtaja inaktív volt addig, míg a bent lévő személy...
bent van. Elméletileg a computer blokkolja a bejárást az ellentétes oldalról. Elméletben
annyi csodálatos dolog működött már. A gyakorlatban pedig…
- Nem működik a zár – közölte Spock monoton hangon.
Ha nem tudnék az érzelmi cölibátusról, amit fogadott, azt mondanám,
lapos hangszíne ellenére szinte idegesen markolja azt a fekete, flotta logós
neszesszert. Legközelebb rá fogok erre kérdezni Bones-nál, mert úgy tűnik,
valahol van egy katalógusunk és mindenki agyba-főbe rendeli magát, nekem meg
csak három váltás egyenruhám és egy törölköző szettem van.
- Jöjjön csak – csápoltam felé, csupasz talpam arrébb toccsant a
padlón. – Van itt elég hely, még meg akartam borotválkozni, de ha beugrana a
zuhany alá, akkor elfordulva csinálom.
Egyetlen szó nélkül hagyott faképnél. Jó, hogy ezek automata ajtók,
nem tudja őket az arcomba vágni.
X
Mostam a fogam. Féltátott számból folyt a hab, végig a könyökömön. Nem
foglalt kezemmel megpróbáltam letörölni, persze szétkentem és ezt a pillanatot
választotta Spock a belépésre, mert időzíteni azt tud. Tipikus vulkáni.
- Ó. Kapitány.
Én a mosdó fölé görbülve próbáltam nem mindent még jobban összekenni.
- Hao, Hok! - Gondosan odafigyeltem, kikapcsoltam a fogkefét, mielőtt
kivettem a számból, hogy ne szórjam tele Spockot mindenféle szötymővel. Azt
hiszem, annak nem örülne. – Úgy látszik, az ajtónak megint kampó. Mi legyen, ön
megy reklamálni Scotty-nál vagy én vagyok a soros?
Spock csak állt, a szeme se rebbent, a szemöldöke sem percent, lehet,
hogy csak hologram. Ha megcsípném, biztos visszacsípne, és akkor kidőlnék vagy
két órára, így inkább nem kísérletezgettem. Fekete, szorosra vont, bokáig érő
köntösében olyan pillantással tekintett le rám – ja, le, pedig nem sok van köztünk – mintha a trónjáról figyelné szegény
bolond ténykedéseit.
- Ne haragudjon, hogy megzavartam – bólintott és fordult volna ki.
Először el akartam kapni, de rájöttem, lehet, hogy tényleg lenyomna, ha
összetaperolnám a fogkrémes mancsommal.
- Elférünk itt ketten! – szorítottam helyet a mosdónál. Lehet, hogy
valami ősi szabályba gázoltam éppen térdig, jó szokásom szerint, mert Spock úgy
nézett rám, mintha sonkás szendviccsel kínálnám. Őt, a növényevőt. – Ne már,
Spock, komolyan! Még két perc, amíg befejezem, addig ön is megmoshatja a fogát
és mikor én végeztem, magára hagyom, és folytathatja – mutogattam a vécét,
zuhanyt, akármit, mindent – a reggeli rutinját. – Azt hiszem, valami
helyrehozhatatlan kárt okoztam Spockban. Még mindig nézett. Még mindig
mozdulatlan. Figyeltem a mellkasát, de hála a fekete selyemnek valahogy nem
látom, hogy emelkedik és süllyed. – Hahó – integettem, némi nyál reppen a
kezemről, de szerencsére nem rá, csak úgy… elé. Te jó ég. – Környezetvédelem!
Nem pocsékoljuk a vizet, spórolunk az árammal, megvédjük a Földet és tovább
élhet a maradék négy bálna! – Spock elromlott. Rácsipogok Bonesra, hátha van
hozzá alkatrésze. Vajon nyakon szúr valamivel, ha rájön, hogy eltörtem egy
vulkánit? – Ne már! Ennyire nem mondhattam hülyeséget! Esküszöm, nem köpöm le a
kezét!
Mintha csak ezt akarta volna hallani. Fejét kissé oldalra döntve még
pár ütemnyit várakozott a válasszal, majd rábólintott.
- Rendben van.
Én meg vigyorogtam, a habos nyál az államra folyt, de nem zavart, mert
most először mondott igent nekem.
Spock és én fogat mostunk. Én, mint a csimpánz, akit festeni
tanítanak, épp csak a szomszéd szoba ablaka nem volt zöld, az ő fogkeféjének
meg még hangja sincs. A habot valószínűleg lebontja, de a száján ki nem jön,
és… soha senkit nem láttam még ilyen fegyelmezetten dörzsölni. Na, nem mintha
annyi emberrel osztoztam volna az élményen. Ez olyan… intim. Ezen mosolyogtam.
A hab újra folyt a résen, Spock a szeme sarkából fenntartásokkal figyelt.
Készenléti állapotban vár, ha a majom érdeklődése középpontjából kikerül a
vászon és fókuszba jön a fal, lecsap és elveszi az ecsetjét.
Nem kentem rá semmit, nem is köptem le azokat a szép, karcsú, vulkáni
ujjait, sem a szolidfekete fogkeféjét. Öblítettem, megmostam az arcom,
vízcseppektől csöpögő képpel vigyorogtam a tükrön keresztül Spock arcán, aki
tényleg, komolyan tanulmányoz engem, le se tagadhatná. És nekem ezen nevetnem
kellett, vizes pofa ide vagy oda. Nevetnem, mert… talán szeretek a logikátlan
emberi minta lenni mikroszkópjának lencséje alatt. Aztán az ajtó megint
kinyílt.
Hirtelen már hárman voltunk. Én a csap fölé görnyedve, Spock, aki
körkörös mozgással és idegtépő nyugalommal az alsó őrlőket tisztogatja és Nyota,
aki fekete akadémiai pólóban és rövid, kék alvósortban toppant közénk. Haja kócos bumszli a feje tetején, szeme csak
vékony rés, persze csak addig a pillanatig, mikor eljutott feltehetően még
álomhomályos gondolatai közé, hogy nem csak Spockot látja.
Én tértem előbb észhez. Kihúztam magam, póló az nem volt rajtam, mert
annál már jobban ismerem magam, hogy felvegyek bármit felülre, ha fogat kívánok
mosni, így csak a puha melegítőt egyengettem el a derekamon.
- Hadnagy – bólintottam. Az álla hirtelen peckesen felfelé mutatott,
az orra is megemelkedett.
- Kapitány.
Néztük egymást, Spock pedig minket. A csuklója megállt, a mozdulat
megfagyott. Érezte, hogy valami nem stimmel, de láttam rajta, nem tudja hova
tenni a puzzle hiányzó darabját. Azt sem tudta, hogy kirakóst játszunk. A
farkasszemnek biztos nincs vulkáni megfelelője.
- Én úgyis végeztem. – Én néztem el. – Parancsnok.
Nem is mozdulat, csak inkább pislogás.
Otthagytam őket a fürdőben. Valaki reggelje a karbantartóknál nagyon
csúnyán fog indulni.
X
- Erre gyorsabb – rántottam vállat, előre engedve a fürdőbe. Nem tudom,
miért mentem utána. Gondoltam ő átszivárog a saját kabinjába, én meg beállok a
zuhany alá, mert ez után az éjszaka után marha jól esne.
- Nem számítottam erre a végkifejletre.
Figyeltem háta mögött összekulcsolt kezeit, hosszú ujjait, amit órák
óta fixírozok és tudom, hogy a vigyorom önelégült, de nagyon csúnyán elvertem
és ez boldogsággal tölt el. Vessenek meg érte.
- Az utolsó menetnél izzadtam rendesen, a szemem majd leragadt, de
összehoztuk, nem?
- Így van, Jim – bólintott rá. - Jó reggelt, Nyota.
Spock hangja úgy csapott tarkón, hogy még pislogni is elfelejtettem.
Csak meredtem a nyitott bejáratni ajtóra, a keretben álló Uhurára, homlokára
ragadt szemöldökére, hatalmas, elnyílt, középbarna szemeibe, a viharfelhőkre,
amik hirtelen - beltér ide vagy oda - a plafonra kúsztak.
- Basszus – nyögtem ki végül. Uhura nem tűnt boldognak. Ismerem ezt a
tekintetet, majd egy évig néztem. Vérem és verejtékem fekszik abban - mind szó
szerinti, mind átvitt értelemben - hogy kilépjek a fényre és ne fixírozzon úgy,
mint egy lárvát a fogpiszkálón. És most tessék, itt vagyunk megint,
gerincvesztett pondróvá váltam, csak mert a pasija meg én…
- Spock?
A hangja remegett. Félreértés ne essék, nem a sírás szélén állt, nem.
Olyan volt, mint egy bomba. Ketyegett, visszaszámolt, már csak ötven
másodpercre voltunk a robbanástól és Spock… Spock csak állt ott, olyan
Spockosan és fogalma sem volt az egészről. Lenézett rá, naná, nem mosolygott,
de hát legyünk realisták, a fickó vulkáni. Mindezzel együtt vak, aki nem látja,
a tekintete mennyire puha, ha Nyotán tartja. Lágy, szinte emberi… és naiv, mert
velem ellentétben ő nem látja a visszaszámlálást a pupilláján. 49, 48, 47…
- Spock… - próbáltam suttogni. Inkább morgásnak hatott. Annyira elég
volt, hogy rám fókuszáljon, de hogy miért ráng a szám széle és perceg a
szemöldököm, azt nem tudta helyrerakni. A radarja, azt hiszem, talán veszi a
jelet, a hozzá való fordítógép meg kipurcant.
- Jól van, kapitány?
Felém fordult, én pedig még mindig azon voltam, hogy megpróbáljam
eltikkelni, hogy kapja össze magát és csapjon ki a pakliból valami magyarázat
félét. Egy olyan klasszikus, „ez nem az,
amire gondolsz és el kell hinned, mert egy vulkáni nem hazudik!” mert a
fene egye meg, tényleg nem!
- Spock – próbáltam újra. Fejem meg-megrándult az egyre paprikásabb
hadnagy irányába. Karba tett kezei elszorították a saját felkarját, körmei
nyomot hagytak a bőrén. De Spock csak félrehajtotta azt a vulkáni kobakját és
hunyorogva próbálta megfejteni, mi ütött belém.
- Szeretné, hogy értesítsem Dr. McCoyt?
Akkor sóhajtva feladtam az egészet.
- Spock. A barátnője –
szándékosan nem a hadnagy, vagy Uhura, hátha fény gyúl abban a logikus
elméjében. – A ba-rát-nő-je – persze
semmi, reménytelen – szeretne hallani valamit.
Csend állt be köztünk, a hajtómű ciripelt, Uhura lélegzett, ami
magában nem bűn, de nekem a víz zubogott tőle a hátamon.
- Ez olyan… emberi dolog. Feltételezünk – forgattam a szemem. – Néha
tévesen vonunk le következtetést…
Spock balról jobbra bólintott, ajkai ugyan csak halványan, de
elnyíltak, nem hunyorgott, de a szeme sarkában mégis látható lett egy vékony
ráncocska. Figyelme a számra összpontosult, mintha olvasni akarna róla, mert a
hangom nem jut el a füléig. És akkor elpattant a cérnám.
- Spock, az istenért! Valószínűleg szeretné tudni, miért nem töltötte
az éjszakát az ágyában, ahol ő maga – gesztikuláltam a hadnagy felé, igyekeztem
nem tudomásul venni, hogy az a póló rajta valószínűleg Spocké – szemmel
láthatóan igen! – Spock szemei elnyíltak és még mindig csak tátogatott, mint
egy hegyes fülű harcsa.. – Csak mondja meg neki, hogy mit csináltunk egész
éjjel!
Spock végre, vééégre odafordult Nyota felé.
- Sakkoztunk.
És én hörögve ütöttem meg a homlokomat. Túl erős vagyok. Fájt.
Nyota peckes tartása talán egy árnyalatnyit lazult, de vállai még
mindig hátrafelé feszültek. Ez még mindig harci póz. Vérzik a szívem a
barátomért.
- Ugyan már, Spock, tegye oda magát, könyörgöm! Ennek van egy módja!
Magyarázatot adunk, elnézést kérünk, ne én legyek a párkapcsolati tanácsadója,
mert rohadt hülyén jönne ki!
Spock kihúzta magát, én meg elmormoltam a felsőszinthez egy néma
köszönömöt. Láttam az ébenszínű íriszén, hogy nem boldog a helyzettel, hogy
logikátlannak tartja, hogy nincs kibékülve vele, szinte hallottam a fejemben. Valamiért
mégis elegyengette derekán a fekete hosszú ujjú alsóruhát és nekem hátát
mutatva valahára Nyota szemébe nézett.
- Elvesztettem az időérzékemet – mondta halkan. - A kapitány
társaságában megtörténik olykor. Elnézésedet kérem, hogy megvárattalak és
sajnálom a kellemetlenséget, amit ezzel okoztam.
Ahogy a háta eltűnt az ajtó mögött, végre kilélegeztem. Ez a fickó egy
sármőr, és most kapni fog arra a sármos vulkáni képére, efelől nem volt
kétségem.
X
Néztem az arcom a tükörben. Bár Bones azt mondta a dagadás szépen
lelohadt, láttam a számon, az állam alatt, talán a szemeim körül is. Nem vagyok
benne biztos. Kicsit minden olyan szellemképes, lazúros, a látásom tompa, mint
az agyam. Ujjaim leltárba vették az íveket és vonalakat, sápadt lenyomatot
hagytak bőröm vizenyős felszínén. Szisszentem, ahogy hüvelykujjam éle
felsőajkam simította végig. A bőröm érzékeny volt, fájt neki még a testem önnön
melege is.
Büszkén harcoltam és végül az égkéket hordó pikkelyes feladta és
visszaengedett a szobámba, azzal a feltétellel, hogy ha még este beadok magamnak
egy általa mixelt koktélt.
Nem voltam rá büszke, még az anyámat is eladtam volna, hogy kikerülhessek
a túl steril-fehér falak közül. Szeretem Bonest, de barát módban sokkal jobban,
mint orvosi főtisztként. Az előbbi egy antiszociális morgómedve, utóbbi ugyanez,
de megfejelve némi szadizmussal és enyhe istenkomplexussal. Kinek jó ez?
Farkasszemet néztem a csap szélén várakozó, betárazott szigonnyal és
hogy csak mérsékelten ráncoltam a homlokom, annak pusztán egyedüli oka volt,
hogy fájt, mint a franc.
Az ajtó hirtelen felciripelt és Spock besétált rajta.
- Kapitány. – Megtorpant, lendületét éles mozdulattal vágta ketté
talán a buci képem látványa, talán a kifejezés az arcomon. Fáradt volt. Láttam
a szemén. Lassan húzta szorosabbra teste körül a földig érő, fekete köntöst. Ez
a sztenderd vulkáni alvóruházat? Tetszik nekem. – Úgy látom, a zár megint nem
funkcionál megfelelően. Elnézését kérem, ha megzavartam, nem volt tudomásom
róla, hogy a helyiségben tartózkodik. Holnap reggel első dolgom lesz jelenteni
a hibát és kérni mielőbbi kijavítását. Ismét.
Túláradó boldogságot érzek, hogy eddig csak fogmosás és borotválkozás
közben sikerült Spocknak rámgyalogolnia és vice versa.
- Semmi gond, Spock – tellegettem felé. Engem is meglepett a rozsdás
hang, reszelős nevetés, ami a saját torkomat hagyta el.
- Azt feltételeztem, hogy a gyengélkedően
tölti az éjszakát – kulcsolta össze kezét a háta mögött, közelebb hajolva - azt
hiszem terepszemlét tart. Rajtam. – Tud a doktor arról, hogy elhagyta a
kórtermet vagy engedély nélkül távozott a felügyelete alól?
- Nem szöktem meg, Spock – köszörültem meg a torkom, de a makacs
hártya a hangomról csak nem akart elmúlni. – Bones engedett el, bár nem
mondhatom, hogy boldogan tette, de tudja, hogy itt vagyok. Pihennem kell, az
pedig csak az ágyamban megy, ott alszom, mint akit leütöttek.
- Értem – bólintott, még mindig engem fürkészve. – Különös hasonlat,
de ez esetben feltenném a kérdést, miért nem „alszik, mint akit leütöttek”,
kapitány?
Még közelebb dőlt, gerince egyenes, csak dereka billent csöppet előre.
- Kijöttem pisilni, parancsnok, ezt nem tiltja a szabályzat –
recsegtem válaszul.
- Valóban nem, de ha már könnyített magán, tanácsos lenne mielőbb
visszatérnie az ágyába és regenerálódással töltenie az éjszakát.
- Csak nem aggódik értem, Spock? - Sokat nevetek, a saját vigyorom most
mégis úgy feszítette a bőröm, hogy elment tőle a kedvem.
- Én, mint elsőtiszt, felelek az ön egészségi állapotáért, így ha választ
kell adnom a kérdésére, igen, kapitány, helyes a feltételezése, valóban
„aggódom”.
- Ezt nehéz volt beismernie, mi?
Úgy érzem magam, mint akit kihánytak, beletapicskoltak abba, ami
belőle megmaradt, majd újra kihányták. Ne menjünk a részletekbe, mégis vigyorognom
kellett, még ha úgy is éreztem, a bőröm lepattogzik az önelégült pofámról.
Spock vallomása túlontúl mulattatott ahhoz, hogy elmenjek mellette szó nélkül.
- Negatív. Semmiféle nehézséget nem okoz.
- Jól van, kettes számú tyúkanyó, nem kell félni, jó leszek és
visszamászok a vackomba, amint rászántam magam, hogy – és csöppet sem
kapitányos módon elujjbáboztam saját nyakon szúrásomat talán több drámaisággal,
mint amennyit egy hypospray érdemelt volna.
Spock oldalra döntötte a fejét, jobb szemöldöke kérdőn megemelkedett,
jelezvén, az előadás hagy némi kívánnivalót maga után.
Csak sóhajtott.
- Bones adta jóéjt puszi helyett – hadonásztam vadul a csap szélén
pihenő aprócska eszközre.
Spock pedig kérdés nélkül mellém lépett, kezébe véve a műszert.
- Kívánja, hogy asszisztáljak önnek, uram?
Mit lehet erre mondani a fintorgáson kívül?
- Egyetlen porcikám sem vágyik rá, Spock, ezt elhiheti – vettem egy
mély levegőt, olyan mélyet, hogy kicsit el is köhögtem a végét - de ha magamra
várok, akkor én és az ördög vasvillája még reggel is itt bámuljuk egymást,
szóval ha megtenné, hogy ma este ön alakítja a sátáni doktort és hidegvérrel
nyakondöf, azt őszintén megköszönném.
Spock mögém lépett, a tükörben láttam, hogy ellenőrzi a betöltött
adagot, folyékony mozdulattal emelte a tarkómhoz a sprayt és adta be az dózist.
A saját torkomra gyilkoltam bármi is kívánkozott elő, nagy és bátor fiú voltam,
mert én vagyok a kapitány. Csak egy halk, kapitányosan tompa nyögést engedtem
meg magamnak, mert néha a nagy és bátor fiúk is, ha nem is sírhatnak, de a
hüppögés megengedett. Másodpercek műve volt az egész, és siralmas, de az ujjaim
mégis elfehéredve szorították a mosdókagyló króm szélét.
- Végigcsináltam a kiképzést, többször majdnem elvéreztem, egyszer még
egy mérgezett nyilat is kivágtam a karomból az ég szerelmére és nem bírom az
injekciót…
Az utolsó hangjegy szánalmasan kunkorodott felfelé, elcsuklott a
meglepettségtől, ahogy Spock hüvelykujját kínzó precízséggel nyomta arra a
pontra, majd óvatos, körkörös mozdulatokkal eldörzsölni kezdte a csípést.
Megnyaltam a számat. Kellett, kiszáradt. Nem mertem felnézni. A
lefolyóra szegeztem a tekintetem, alsó ajkam fogaim között őrlődött. Négy ujj a
vállamon pihent, éreztem őket. A ruhámon is átsütött a forrósága, az ötödik
lomha köröket írt le a pont körül, amit akkorra már nem is éreztem. Azt nem.
Valami mást.
- Köszönöm – súgtam és ő ellépett.
- Szükségtelen megköszönnie, kapitány. Kérem, most pihenjen.
Mosolyogtam, talán. Még mindig a csapot bámulva játékosan tisztelegtem
felé.
- Igenis, uram!
Hallottam, ahogy az ajtó halk sóhajtással kinyílt.
- Mr. Spock – és ha kevésbé vagyok bódult a sok cucctól, amikkel Bones
nyomott tele, talán lakatot tudtam volna tenni a számra.
- Igaz, hogy egy vulkáni az ujjaival csókol?
Fél hosszú percig hallgattam a csendjét.
- Jó éjszakát, kapitány. - A bejáró zárult mögötte.
- Szép álmokat, Mr. Spock.
X
- Hé – mosolyogtam rá. Én az én ajtómban, ő az övében.
- Kapitány – válaszolt, de nem nézett rám. Mégis beljebb lépett.
- Megint. – Én is tettem egy lépést, arra sem vettem a fáradtságot,
hogy az ajtóra mutassak.
- Igen – biccentett, a sarka ismét koppant. – Intézkedem.
- Köszönöm, Mr. Spock. – Rajtam nincs cipő, a zoknim hangtalan.
- Ez egyáltalán nem szükséges – és ott állt előttem.
- Dehogy nem. – Ezt már csak leheltem.
Homlokom a homlokának biccent, ittam a levegőt, amit lélegzett.
- Hé – sóhajtottam és ő nyelt, tisztán hallottam.
- Úgy hiszem, Jim, ezt már mondtad.
Az illata, mint a földé eső után. Egy perzselő nyári éjszaka, amit hatalmas
cseppekkel áztat az ég, és bár a vizet felissza a talaj az utolsó kortyig, a
tiszta aromát még megőrzi a levegő. Ez ő.
- Lehet…
Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ezúttal én voltam, aki meghekkelte
a rendszert, nem visszaidézni azt a pillanatot, mikor tegnap az ajtó nem nyílt
ki nekem, nem mentes lenni a bűntudattól, nem tocsogni a hiányától, nem
olyankor, amikor bőrén a bőröm és ő, ha akar, belelát a gondolataimba, olyan
játszi könnyedséggel, ahogy más hajtja egy könyv lapjait.
A mutatóujja végigsimította a tenyerem élét. A szája is éppen olyan
forró volt, mint a lehelete. A vulkáni mellett megfér egy emberi csók, a teste árnyékában
van helye az enyémnek.
X
Hallottam az ajtót. Jellegzetes hangja van. Nem zajos, de átszűrődik a
víz morajlásán. Woosh. Beharaptam a mosolyt, de nem hagytam abba, amit
csinálok. Na jó, talán kicsit lassítottam. Homlokom a felkaromon, felkarom a
falon támasztott, jobb kezemmel pedig ráérősen dolgoztam magamon. A markomba
löktem, a csípőm hullámzott. Ha enyhe terpeszbe állok, a fenekem sokkal kerekebb
és igen, én adtam a műsort, csak neki. Vulkáni hidegvér ide vagy oda, nem volt
másfél perc, míg a hátam mögött kinyílt a kabin.
Spock szex közben is Spock. Hatékony és gyors. Bár elsőre ezek egyike
sem hangzik szexisnek vagy csábítónak, ne hagyd magad megtéveszteni. Százhúsz
kiló tömény vulkáni - istenem, ha ránézel, sosem feltételeznéd, hogy ilyen
nehéz lehet az az áramvonalas váz, ami neki van - aki neked feszül, és
pillanatok alatt tökéletes pontossággal találja meg a szöget, mintaszerű precizitással
a pontot, s az arra kifejtett erőt, ami elegendő ahhoz, hogy folyamatosan a saját
orgazmusod peremén tartson, de még nem elég, hogy el is repülj tőle. Akkor, két
teli tenyérrel a csempének feszülve, fennakadó szemekkel, merészeld azt
mondani, hogy a hatékonyság és a gyorsaság nem a két legjobb dolog, ami
történhetett veled. A harmadik a dupla redőzés, de belátom, ehhez beállítottság
kell, szerencsére nekem van.
- Kívánom hallani a hangodat – mormogta a fülem mögé. – Arra vágyom,
hogy a nevem halljam, Ashayam. Add ezt meg nekem Jim.
Ó és milyen mocskos szája van.
X
- Na persze, így könnyű! – csörtettem utána. A mosdónál értem be,
karjánál fogva pördítettem rajta egyet, bár talán csak azért, mert hagyta. –
Nem fordíthatsz hátat és rohanhatsz el dühöngve, akárhányszor nem tetszik, amit
csinálok! – kiabáltam, ahogy a torkomon kifért. – Egy kapcsolat nem így
működik!
- Én nem dühöngök, kapitány –
szűrte a fogai között, orrlyukai kitágultak, ahogy rám meredt. Szép. Egyetlen
kis balhé és kapitány lett belőlem.
- Ó, igen, azt látom – forgattam a szemem. – Maga vagy a megtestesült
mintavulkán! Semmi érzelem, semmi gyengeség. Máskor, ha telibe kapnak egy
bolygón, majd a gépházba viszlek, hogy Scotty bütyköljön rajtad!
Lenyitottam a képzeletbeli panelt a mellkasomon és meghúztam egy
anyacsavart. Övön aluli volt. Tudom. Később szégyellem majd magam érte. Neki a
szeme se rebbent.
- Önről is elmondható, hogy a fajtájának tökéletes díszpéldánya.
Arrogáns, meggondolatlan…
A szavába vágtam, mert azt gyűlöli.
- Ki ne hagyd, hogy logikátlan!
- És azt hiszi, hogy mindenható, pedig ha csak egy pillanatra
megállna, hogy visszanézzen, rájönne, hogy az eddigi élete során számos
bizonyíték támasztja alá ennek ellenkezőjét. Hogy felelőtlen döntései kis híján
a vesztét okozták csak az elmúlt évben három alkalommal. És az, hogy átlag
négyhavonta volt életveszélyben, nem azt jelenti, hogy ezen időszakok között
semmi nem veszélyeztette a testi épségét.
Karba font kézzel rángattam a vállam.
- Ah, köszönöm a statisztikát.
- Önt idézve, gép vagyok, ez a dolgom, kapitány. És most ha megbocsát.
Sarkon fordult, nem várt a riposztomra, csak ott hagyott, hadd főjek a
saját levemben.
X
- Spock…
Fogtam a keretet. Innen csak egy méter volt a fülke, egy karnyújtásnyira
a víz, de most még egy szonikus zuhanyban is kiegyeznék, mert két napja nem
fürödtem és csak erre vágyom. Ragacsos vagyok és bűzlök. Van rajtam minden,
amit el lehet képzelni, és nem bírom tovább elviselni a saját szagomat.
- Gyere – simítottam el arcára tapadt nedves frufruját, hogy csókot
adhassak a homlokára. A szeme még mindig fátyolos, tekintete nem fókuszál rám,
valahol a kulcscsontom tájékán csüng, vagy ki tudja. – Meglátod, milyen jó lesz.
– A halántékára suttogtam. – Beállunk a forró víz alá, csak te meg én. Hm?
Akarod, baby? Te és én. Csak mi ketten.
Tettem egy óvatos lépést és végre bent voltunk. Az izgalomtól kalapált
a szívem. Lassan araszoltam hátrafelé, Spock karjai a derekam körül, egyik lába
az enyéim között, jobbja a balomat súrolja. Feje most a vállgödrömben pihen és
csak a csigatempónk óvott meg attól, hogy így egymásba gabalyodva ne essünk
hanyatt.
- Jól van, ügyes vagy.
Tenyeremet a tarkójára simítottam, masszíroztam, a haját cirógattam,
míg bal kezemmel hátra nyúltam és második próbálkozásra megtaláltam a gombot. A
víz zubogni kezdett és abban a pillanatban tudtam, hogy nem tetszik neki.
Éreztem, ahogy a teste felvibrál, a morgás lassan hallhatóvá erősödött.
- Ugyan, baby, kell nekünk a víz. – Fogaim közé vettem a fülcimpáját,
megnyaltam a hegyét. – Nagyon szeretném a vizet, a víz jó dolog – suttogtam
neki, kezembe vettem az arcát, apró puszikkal szórtam be. – Tedd meg nekem,
rendben? Rendben, baby? Úgy szeretném, nagyon szeretném.
Susogok a fülébe, duruzsolok, becézgetem. Soha nem csináltam, soha ezelőtt,
de rájöttem, most kezelhetőbb így. Egy újabb lassú tyúklépés hátra, a szorítása
erősödött a testem körül, de még engedett és jött velem.
- Jól van. Jól van – nyeltem. Ádámcsutkám fel-le liftezett. Már majdnem
a víz alatt álltam. Olyan közel voltam. Tényleg, annyira közel. – Meglátod,
milyen jó érzés lesz. Lemosni magunkról mindent és frissen és tisztán…
Nyekkenni sem volt időm, olyan sebességgel találtam magam a padlón. A
fejemet nem vertem be, erről a tenyere gondoskodott, de a hátam puffant,
elterültem a fürdő közepén, mint egy közepes liszteszsák. Nem igazán volt időm
összeszedni magam, mire vettem egy mély levegőt, a lábam a nyakamban volt, és
én olyan boldog voltam, hogy vagyok annyira hajlékony, hogy kettéhajtson, mint
egy rajzlapot.
- A fra…aahnc… - Kétségbeesetten próbáltam a földön valami fogást
találni, valami szilárdat, amit markolhatok, de végül csak tenyérrel feszültem
a hideg kőnek, míg ő egy levegővel a helyére csúszott. - Ó, a rohadt életbe…
Lassan több mint negyvennyolc órája, és még mindig vagyok annyira
szűk, hogy vonyítsak, azt hiszem, ennek örülnöm kellene. Próbáltam lélegezni,
de nehéz volt úgy, hogy a saját combom a mellkasomat nyomja.
- Spock…
A nevét felismerhetetlen nyögéssé deformálta a fékevesztett ritmus,
amit diktált. A fejemben gomolygó zűrzavar kalapált, lüktetett, mint egy nyílt
seb, vibrált és vakított, sötét volt és maróan fényes egyszerre. „Jim,
Jim, Jim…”. Annyira elveszett volt, olyan kétségbeesett, én pedig saját
könnyeimet nyelve próbáltam átsuttogni neki a káoszon. – Jól van, baby… - A
vádlimmal karoltam át a nyakát, hogy még közelebb húzzam. – Itt vagyok… sssh…
Elébe mentem minden nyilalló lökésnek, vele mozogtam, mert éreztem,
hogy az segít, úgy könnyebb. A vére forr, a teste ég, és elemészti saját magát,
ha nem vagyok ott vele.
X
Nem mondhatnám, hogy ültem. Inkább a falnak vetett háttal, félig a
farcsontomon, kissé a csípőmön feküdtem, a víz pedig ömlött rám. Forró volt,
annyira meleg, hogy a pára teljesen elhomályosította a tiszta üveget, bevont
minket is, mintha ködbe burkolódzott volna a fürdő, padlótól plafonig.
Elmondhatatlanul jólesett.
A puha szivacs nem dörzsöl. Nincs rá jobb szavam, cirógat. Olyan
gyengéden ér a bőrömhöz, hogy olykor meg se érzem. El tudnék így aludni, de nem
lehet.
Spock mellettem térdelt és gondosan ügyel rá, hogy kerülje a
tekintetem. Nem bír a szemembe nézni. Most éppen marja a bűntudat. Pedig
annyira nem rossz a helyzet, néhány horzsolás, jórészt ujjlenyomatok itt és ott,
a derekamon, a combomon. Nem mintha máskor nem fordult volna elő, de sosem
láttam, hogy utólag gyötörte volna a lelkiismeret-furdalás, ha kicsit erősebben
fogott a csípőmre. Most más. Ha a szivacs talál valamit, apró foltot, halvány
pacát, Spock még elővigyázatosabban dolgozik tovább.
- Hé... - Végigfuttattam mutató és gyűrűsujjam a nedves ruhát tartó
kézfején, ő pedig összerezzenve elhúzta azt. Tenyeremre támaszkodva ülő
helyzetbe egyenesedtem, az arcomon gyorsan végigvágtató fintort bár igyekeztem
sebtében eltűntetni, ő sikeresen mégis észrevette. Persze, tipikus, azokat a
jeleket bezzeg tudja olvasni, amiket nem kéne. Tekintete elsötétült, a
szemöldöke mélyre ereszkedett. – Spock – súgtam, de inkább hallgattam volna, a
hangom rozsdás és fáradt, elgyötört és reszketeg. – Nincs semmi bajom. Hallod,
amit mondok? – Elővettem egy mosolyt, igazit, mert akartam, hogy higgyen nekem,
őszintén beszélek. – Minden rendben van. Pár nap az egész és olyan leszek, mint
régen, oké?
- Nekem megóvni kellene téged,
Ashayam.
Halkan suttogott, a víz teljesen elnyelte a szavait, valahogy mégis
hallottam, amit mond. Visszhangzik a fejemben.
- És meg is teszed.
Tudja, hogy mire gondolok. Tisztában van vele, hogy jelentések
tucatjait rakhatnám elé, amiknek a javát ő maga írta. Tudja, hogy még így is az
adósa vagyok. Belátja, hogy fordított esetben ő is megtenné értem, hogy nem
hagyná, hogy a saját vérem élve hamvasszon el és mégis itt térdel előttem az
arcán olyan megbánással és nyílt keserűséggel, hogy szinte kutatnom kell, hogy
megtaláljam jól ismert, szeretett vonásait ennyi fájdalom, ennyi érzelem alatt.
- Ni'droi'ik nar-tor.
Ahogy az arcomra simított,
én belecsókoltam a tenyerébe.
- Nincs miért bocsánatot kérned.
Odacsúsztam mellé, fejét sóhajtva hajtotta a vállamra. Én arcomat
fúrtam a hajába.
- Ni'droi'ik nar-tor Ashayam –
mormolta a bőrömbe. A halványzöld pír felfutott a füle hegyére, a légzése
elnehezedett, a tenyere a felkaromon megreszketett. Tompa vagyok, de annyira
nem, hogy ne tudjam olvasni a jeleket.
A harmadik nap végén járunk és ma reggel arra ébredtem, hogy a
karjában tart a fürdő kellős közepén. Üde változatosságot jelentett, hogy
magánál van és harminc-akárhány órája először végre beszélhetek vele. Elmondtam
neki, hogy a jövőben kampányolni fogok a vulkáni fiatalok szexuális
felvilágosításáért, mert sokkal gördülékenyebben is mehetnének a dolgok, ha
tudná az ember, vulkáni, akármi, fia, lánya, egyebe, hogy mi áll előtte. Pon Farr
kezdőknek. Ő belezöldült, de nem abban az árnyalatban, amit úgy szeretek,
szóval inkább befogtam.
Percekig hallgattunk, mire vettem a bátorságot megkérdezni, vajon
miért volt úgy ellene a víznek. Hangsúlyozta, hogy találgatásokba bocsátkozik
csupán, de szerinte a birtokláshoz van köze, a tulajdonhoz és annak megjelöléséhez.
Az én szótáramban ez annyit tesz, hogy Spock beszagozott magának és ezt
eltávolítani halálos bűn. Fel is jegyeztem a képzeletbeli listámra, hátha
emlékszem még rá hét év múlva.
És azt hittük, hogy vége. Úgy is beszéltünk róla. Harminc hat óra és túl
vagyunk rajta. Most pedig itt reszket a vállamon, a karomat szorítja és zihál a
nyakamba, én pedig annyira, kimondhatatlanul fáradt vagyok és ha csak lehunynám
a szemem, eldőlnék, mint egy darab fa.
- A kezem elég? – susogtam, ahogy rákulcsoltam az ujjaimat. Bólintott,
nyitott ajkakkal tapadt az állkapcsomra, a levegő mégis sípolva rohant a
tüdejéből. – Jól van. – A combjára markolva bíztattam, hogy mozogjon. – Jól van
baby, jól van, ez az…
X
A fekete selyem köntös kényelmes és csúszós, de rajtam közel sem mutat
annyira fenségesen, mint Spockon. Álltam a tükör előtt és hiába néztem jobbról
is, balról is, egyszerűen nem állt össze a kép. Olyan voltam az ő ruhájában,
mint valami zavar a jelenben, különös divat anomália, egy játék, aminek az a
lényege, találd ki, mi nem illik a képre. Vagy jelen esetben a kócos, borostás
krapekra.
Ő némán nézte, ahogy páváskodom, persze csak a szeme sarkából,
figyelme másik felét a fogkefe kapta. Amikor körbepördültem, megreptettem a
köntöst, tettem pár kifacsart lépést, villanásnyi pillanatra kifutót varázsolva
közös fürdőszobánkból, megállt a munkában a keze. Feje oldalra billent, s jellegzetes,
lágyan elnyílt ajkai és a kérdés a szemöldökén most is megnevettettek.
- És te össze vulkán-házasodtál ezzel a pasassal. Csak gondolj erre,
mielőtt bármit is mondanál.
Még vállon veregettem, mielőtt visszavonultam a szobába. A tekintete
elkísért, míg be nem csukódott mögöttem az ajtó. A fejemben éreztem Spockot
mosolyogni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése