Arany és kék 1. fejezet

Megjegyzés: Néha csak leülök írni és egy ötfejezetes Spock-beleszeret a kapitányba fic lesz belőle, ilyen marhafantáziadús plottal, bizony. És senki ne mondja, hogy spoiler és ezzel fejbe durrantottam a sztorit, mert azt már az oldal előszavánál megtettem, ha majd fandomot váltok, bejelentem, addig is ez van. :3

Figyelmeztetés: NC17? Nyomokban szex. Csúnya beszéd itt és ott. (Különben is, ugyanazon intések folytonos ismételgetése illogikus. )

Arany és kék

1. fejezet

- Mondtam, hogy jól fog szórakozni, nem igaz? – A kapitány nevetett. Szabályos, gyöngysorforma fogai elővillantak, türkizkék szemei csak úgy szikráztak a bár sejtelmes fényében.

A jobbján ülő nő le sem vette róla a szemét. Teljesen a kapitány karjára tapadt, megbabonázva figyelte a kacagó embert, mélybordó körmei játszottak a férfi kerek fülkagylójának szélén, ahogy cirógatta a halántékára tapadó nedves haját.

- Milyen volt a víz, Jimmy? – kérdezte a doktor, míg leült közéjük. A tálcát az asztal közepére helyezte és nekilátott az elosztásának.

Spock újfent megállapította, az általa viselt ing harsány, minden jóízlést nélkülöz és nem lenne túlzó indítványozni, hogy több galaxisban is betiltsák látáskárosító mellékhatása miatt.

- Ne nézzen így, Spock, ez egy hawaii ing, a Földön klasszikus viselet, ha az ember kikapcsolódik egy ilyen helyen! – kaffantott Leonard, míg a kapitány elé tette a sörét, Spock kezei közé meg egy fél kókuszdiót. Spock a belőle kiálló pipacspiros ernyő és magenta színű kacskaringós szívószál kombinációjára meredt és a kapitány pukkadozó vihogásban tört ki.

- Isteni, Bones, csobbanj te is egyet később – vigyorgott, de nem vette le a szemét a vulkániról, aki karcsú, halvány ujjaival azon volt, hogy eltávolítsa a kókuszhéj oldalára aplikált méretes virágkelyhet.

- Ne cseszegesse már azt a dekorációt, az isten áldja meg – hessegette körül a vulkáni kezeit a doktor, azért annál okosabb volt, hogy a kézfejére csapjon. – Csak igya meg. Szavazzon meg nekem ennyi bizalmat, Spock – kortyolt a saját whiskyjébe, jóleső fintorral ízlelgetve az aranybarna italt.

- Mint orvos, tisztában kellene vele lennie, hogy az alkohol hatásmechanizmusa a vulkáni szervezetre nem azonos az emberekével.

- Mint orvos – köhintett Bones a szemét forgatva, sőt egyenesen meresztgetve az elsőtisztre – teljesen tisztában vagyok vele, hogy egy kis etilalkohol nem viszi a padlóra, de ne legyen ünneprontó, Spock, ha már itt van, mulasson velünk. Lehet, hogy nem csiccsent be tőle, de az ízét attól még élvezheti!

Spock nem saját akaratából volt jelen. Számon kérni rajta a hangulatát igazán logikátlan, sőt már-már durva volt. Az egyetlen oka, hogy lesugárzott a legénységgel, hogy eltávozásából két napot egy szimulált trópusi szigeten töltsön, az a kapitány elszánt érvelése, miszerint ha az elsőtiszt, aki kiemelkedően fontos szerepet lát el a hajó infrastruktúrájában, kivonja magát a legénységgel töltött mindennemű szabadidős elfoglaltság alól, az rosszat tesz a morálnak.

Spock személy szerint semmi, de semmi logikát nem talált a kapitány mondandójában, abban viszont egészen biztos volt, ha nem egyezik bele abba, hogy a társaságukban töltse az elkövetkező 48 órát, a férfi addig folytatja, míg A: van benne szusz, B: Spock, dobhártyája károsodása miatt, a gyengélkedőn köt majd ki. Mind a saját, mind Kirk kapitány sorsát a szívén viselte, ez mit sem változtatott a tényen, hogy nem állt szándékában egy megskalpolt termésből vibráló színű csövön keresztül alkoholtartalmú egyveleget fogyasztani.

Sokatmondóan méregette a kezében tartott harsány kompozíciót, míg a kapitány egyetlen gyors mozdulattal el nem kobozta tőle. Spock fürkészve figyelte, mit művel a férfi, ahogy felfordítja a tálcán - Spock szerint saját maga által rendelt malátapárlathoz odakészített - üres poharat, melyet persze ő maga nem vett igénybe. Spock már a kapitánnyal töltött második alkalommal megállapította, a férfi bárminemű pohárral szemben jobban preferálja az üvegből/dobozból/edényből fogyasztani az ételét, italát és/vagy egyebet, amit elé tesznek. Így most saját használaton kívüli korsóját átruházta Spockra. Lefegyverezte a kókuszt. A szalmaszál, virágok, apró ernyő és csillámló papírlegyező az asztal szélére kerültek. Jim figyelmesen öntötte át a koktélt egyik helyről a másikra. Az egyetlen félreszaladó cseppet nyelvével kanalazta fel hüvelykujjáról, majd Spock elé téve átköltöztetett italát, elégedetten csettintett a nyelvével.

- Hmm. Édes. Kóstolja meg, Spock – ajánlotta védjegyének számító mosolyával. – Ízleni fog.

Ahogy visszahuppant a helyére, a nő ismét elfoglalta rajta előző pozícióját, már sokkal inkább ült Jimen, mint a hosszú padon. Kezei újra a kapitány hajába csúsztak, tovább birizgálta annak fülcimpáját.

Spock lakosztálya elég kellemesnek volt mondható. Az ő minimalista ízlésének talán még mindig kissé túlzsúfolt, de belátta, hogy ez egyéni preferencia kérdése. Kellemes hamuszürke bútorok és fehér falak alkotta monokróm érzésbe vegyült némi napfényes narancs, de valóban, még a jóízlés keretein belül.

A vulkáni elhelyezkedett az ágyán, a PADD-ot a kezébe véve tovább olvasta az értekezést, amit reggel félbe hagyott.

Ötvennyolc perc telt el, mikor a nyugalmát megzavarta egy, a falon átszűrődő hang. A fejében megjelenő első gondolat kellemetlenül érintette. Nem kívánt fültanúja lenni, ahogy a kapitány koitál, feltehetőleg a közös italozás alkalmával annyira eltökélten rajta lógó hölgyeménnyel.

Spock az olvasmányára koncentrált, mély levegőt véve kizárt minden zavaró tényezőt, mindent, ami elterelheti a figyelmét vagy háborgathatja a pihenését.

Erőfeszítéseit csupán részlegesen koronázta siker, 1 perc 24 másodperc múlva ismét elszakadt a tanulmánytól. A válaszfalon átszűrődő hang szokatlanul magas hangtartományban szólt. Spock kifinomult hallásának köszönhetően minden kétséget kizáróan biztos volt benne, hogy a kapitányhoz tartozik, de rendhagyó mivolta most rossz érzést ébresztett fel benne.

Felült. Egyetlen pillanatra megfordult a fejében, hogy egyszerűen elhagyja a szobáját és keres magának egy nyugalmasabb helyet, bárminemű szexuális tevékenység mindenkinek a magánügye, de az apró, már-már állati szűkölésekként is aposztrofálható hangfoszlányok nyugtalanították. Felállt és tett egy lépést a válaszfal felé, saját légzését elcsendesítette és koncentrált. Amikor a hangokból hirtelen szavak lettek, Spock nem gondolkodott, cselekednie kellett. A falon keresztül érkezett a másik szobába.

A vékony elem, ami a két szobát választotta el egymástól, a vulkáni rendhagyó erejének semmit sem jelentett. Spock alig karcolta meg magát, ahogy áttört a falon, egyszeriben ott tornyosulva a kapitány hálószobájának közepén.

A baldachinnal szegélyezett ágyból a két alak döbbent mozdulatlanságba merevedve figyelte őt. A kapitány szája eltátva, karjai a háta mögé csavarva, teste groteszk módon természetellenes pozitúrába fordítva, ahogy lábai a másik irányba hajlottak.

A felette térdelő férfi robosztus volt, bőre méregzöld, hosszú és koromfekete haja függönyként fedte az arcát. Kétszer akkora volt, mint Spock, de annyira sem volt ideje, hogy kinyissa a száját, mikor a vulkáni mellé lépett és határozott mozdulattal a vállhajlatára fogott.

Az orion szemei fennakadtak, lefordult az emberről, méretes krumpliszsákként hangos puffanással terült el a földön.

Spock a falon található konzol mellé ugrott.

- Riasztás. – Hangja megőrizte szokásos hidegvérét, talán csak a levegőt vette árnyalatnyit gyorsabban, mint szokta. - Biztonságiakat kérünk Kirk kapitány szobájába.

A folyosón szinte azonnal trappoló léptek zaja éledt, Spock a kapitány mellett termett, kioldozta a csuklóját, felültette, a fejtámlának döntve vizsgálni kezdte.

- Jól van, kapitány? – ellenőrizte a döbbent férfit, megnézte a pulzusát, a pupilláit. Egyedül a felkarján találta pár ujj lassan liluló lenyomatát. – Azonnal vissza kell sugározni a hajóra. Értesítem Dr. McCoyt.

Az ajtón keresztül érkező három fekete egyenruhás, szintén orion férfi döbbenten meredt hol a földön heverő társukra, az ágyon térdelő vulkánira, az eltátott szájú ember férfire, hol pedig a különös és újkeletű tátongó lyukra a VIP lakosztály falán.

- Ezt az egyént vigyék a fogdába – adta ki a parancsot Spock, az ágy lábánál elterülő behatolóra mutatva. – Beszélni akarok a biztonsági szolgálat vezetőjével. Tudni akarom, készülnek e felvételek, látni akarok minden szalagot egy hétre visszamenőleg. Uram – fordult újra a kapitányhoz. – Ki kell kérdezni mindenkit, aki a szállodában tartózkodik, ha ez egy sikertelen gyilkossági kísérlet, a valószínűsége, hogy ismételten…

Kirk kapitány valahol ekkortájt volt képes újra működésre bírni az agyát. Kimeredt szemekkel hallgatta, hogy az elsőtiszt a büntetés-végrehajtás formáit sorakoztatja fel és ő hirtelen megrázta magát és talpra pattant. Egyensúlyát csak egy másodpercre vesztette el, de gyorsan magára talált.

- Köszönjük a gyorsaságukat, uraim, félreértés történt. Spock parancsnok csupán a reakcióidejüket kívánta tesztelni és gratulálunk, önök mind fantasztikusan szerepeltek. Írásban is elismerésem fogom tolmácsolni a feletteseik felé, mert le a kalappal, uraim, tényleg.

Spock felvont szemöldökkel figyelt. Egyszer megpróbálta kinyitni a száját, de a férfi beléfojtotta a szót, pusztán jobb keze egyetlen határozott gesztusával. Így nem tehetett mást, mint nézte, ahogy a kapitány a dereka köré tekert takaróban, kihúzott háttal egyenként vállon csapkodja a távozó biztonsági szolgálat embereit, majd még az ajtóból visszahúzza az egyiket és megkéri rá, fektesse ágyba a földön „durmoló” fiatalembert, és persze biztosítja róla, hogy semmi baja, reggel frissen és fitten ébred majd. Spock nem volt otthon a szleng világában, de a „szegényem, kiütötte magát” nem hangzott a történtek hiteles leírásának. Főként nem, mert az egyént Spock hatástalanította.

- Felelőtlenség, amit csinál – közölte a kapitánnyal, aki hátát a csukott ajtónak támasztva, öblös fújtatással lassan lecsúszott rajta. – Annak a személynek a börtönben a helye. Egy támadást nem lehet félvállról venni, ezt önnek tudnia kellene, kapitány.

A férfi feje mellett állva, hátrafont karokkal kezdett az okításába, mint már volt kénytelen számtalanszor annak előtte is. Spock tisztában volt a felettese olykor rendhagyó probléma-megoldási elképzeléseivel, és bár ő maga a szabályok betartását preferálta, sok esetben el kellett ismernie, a kapitány egyéni módszerei eredményesebbek voltak a sztenderd eljárásoknál. De. Ebben az esetben Spock az írott utat akarta járni. A kapitány érdekében.

- A teljesség igénye nélkül – sajnálatos módon bizonyos összefüggések az én figyelmemet is elkerülhetik, a tökéletességre törekszem, de nem tudhatok mindent - felsorakoztathatok ön előtt fél tucat embert/lényt, aki az életére törhet, aki bizonyos okokból profitálhat az ön halálából. Úgy hiszem, van erre egy földi mondás, ami helytálló ebben a szituációban. Nem elhanyagolható azon egyedek száma, akiknek a „tyúkszemére lépett”. Ezt szem előtt tartva, kapitány, újfent megkérem rá, sugározzon vissza a hajóra, hogy a doktor megvizsgálhassa önt, én pedig összeállítok egy teamet, akik lesugároznak és…

Jim a földet nézte, két tenyerét emelte Spock felé, „állj, csitt, elég, francosfranc” motyogta, és miközben talán ha fél percre is, de ismételten a vulkániba fojtotta a szót, tovább nézte csupasz lábát. „Francghhh”

Spock felvont szemöldökkel figyelte, ahogy a kapitány felnevet, a fejét csóválja, tenyere élét a szemgödrébe préselve, hisztériától átitatva vihog. A viselkedését Spock nyugtalanítónak találta.

- Mégis értesítem Dr. McCoyt. – Az ajtó, jobban mondva a lyuk felé fordult, hogy saját lakosztályába távozva felvehesse a kapcsolatot az Enterprise egészségügyi főtisztjével, mert a kapitány egyértelműen delirál. Ha pedig Kirk kapitányt értő kezek közé juttatta, második lépésként valóban fel fogja keresni a szálloda biztonsági főnökét, hátha még nem hűltek ki a nyomok.

- Várjon. – A kapitány a vulkáni alvóköntösére markolt, Spock pedig figyelte a selymet szorító, lassan elfehéredő ujjakat. – Elcseszett egy… grraah – motyogta nem is annyira magában. - Csüccs. Le – csapkodta meg maga mellett a földet Jim, ez pedig a vulkáninál megért egy fél pár felvont szemöldököt.

- Kérem, pontosítsa a kérését. Az angol nyelvi szleng szintjén a tudásom korlátozott, nem vagyok tisztában a szó mibenlétével.

- Melyikével? – fújtatott az orrán Kirk. Spocknak az a különös érzése támadt, hogy tréfát űznek vele.

- „Csüccs”. – És a kapitány vigyorgott.

- Imádom, amikor valami ilyen hagyja el a száját, komolyan. Megfizethetetlen. – Homlokát dörzsölte, az arca meg még mindig egészségtelenül élénk, majdhogynem pirosvörös volt. Hiányos öltözete miatt Spock azt is látta, hogy nem csak az arc-rész, de a nyak és a mellkas is érintett. A bőrpír lehet allergiás reakció, Spock pedig tudta, hogy ezt a férfi esetében komolyan kell venni. – Üljön le, Spock, beszéljünk.

Spock méregette még kicsit a kapitányt, majd biccentve helyet foglalt mellette a padlón.

Percekig némán figyelte, ahogy a férfi… hallgat. A szeme csukva volt, a homlokán több ránc hasalt, mint máskor. Spock nem értette, a légzése miért még mindig ilyen szapora, talán alulértékelte a támadó erejét, talán a férfinek fájdalmai vannak.

- Spock – Jim megnedvesítette az ajkait és hallgatott tovább.

- A szíve még mindig elég gyorsan ver, kapitány. Egészen biztos benne, hogy nincs szüksége orvosi segítségre?

Jim a fejét csóválta.

- Nem történt… támadás, Spock.

A vulkáni nézte a férfit.

- Nem értem, kapitány.

- Nem történt támadás. Én kértem, hogy… - Spock próbált rájönni, mit csinál a férfi a kezével. Hullámzás, tapsolás, gesztusok logikátlan sora. Annyira koncentrált rá, táncoló ujjaira, íves köreire, hogy a szavak el sem értek hozzá. – Érti? – sóhajtott Jim.

- Negatív – csóválta a fejét a vulkáni, az ember koponyája pedig fájdalmasat koppant az ajtólapon.

- Csak… - Jim arca lángolt. - Ez az a beszélgetés, amit soha, SOHA nem akarsz az elsőtiszteddel lefolytatni – hörgött annyira halkan, hogy Spock csak kiváló hallásának köszönhetően volt képes felfogni a szavak jelentését. - Kellett egy… ó, a francba, miért nem akarja valaki elvágni a torkom, mondjuk most?  - nézett körbe kétségbeesetten, majd szusszantott és - … egy keményebb menet. Oké?

- Nem értem. – Ő pislogott, Jimnek pedig mintha valami beragadt volna a fogai közé.

- Szex, Spock – vicsorgott a férfi.

- Oh.

Jim a falat nézte.

- Az ott egy Spock alakú lyuk. Egy rajzfilmben még vicces is lenne. Igazból itt is látom a humoros felét. Azon kevésbé fogok majd röhögni, mikor a jelentésemben kell magyarázatot adnom arra, miért érezte a USS Enterprise amúgy példás magatartású parancsnoka égető szükségét, hogy átreformálja egy híres szálloda belső enteriőrjét. – Spock tudta, a kapitány sokszor érzi szükségét értéktelen információk átadásának. Megfigyelései szerint ez egyfajta válaszreakció a nem várt, esetleg kellemetlen kicsengésű helyzetekre.

- De ellenkezett. – Spock hangjára Jim arca megrándult, ideg percent a szeme sarkában. – Ha közös megegyezéssel készültek kopulálni, tiltakozni felettébb illogikus.

- Te jó ég – nyögött fel újra szemeire szorított tenyérrel Jim. – Mindenütt jó, de legjobb otthon – mormolta és összeütögette csupasz lábának sarkát.

- Egészen biztos abban, hogy nem igényel orvosi segítséget, kapitány?

- Jól vagyok. – Az ember talpra kászálódott. Fáradt szusszanásokat hallatva indult a fürdőszoba irányába. – Köszönöm a segítségét. Menjen aludni, Mr. Spock.

Spock az ágyán ült. Tekintetével bűvölte az átjárót. Nem keresett összefüggéseket, a fejében akaratlanul mégis egésszé álltak össze addig jelentéktelen darabok.

- Kapitány – bújt át a falon, Jim pedig megugrott.

- Jézusom – huppant vissza a párnák közé. – Rám hozza a frászt, Spock, nem tudna legközelebb kevéssé halkan lopakodni?

A vulkáni megtanulta, néha jobb az ilyen típusú kérésekre mindenféle logikát mellőzve igenlően reagálni.

- Nem tartom valószínűnek, hogy még egyszer hasonló szituációban találnánk magunkat, de szavamat adom, ha ismét a falon lelhető nyíláson kívánom meginvitálni magam önhöz, akkor majd igyekszem olyan zajt csapni, hogy mindenképpen felfigyeljen a jöttömre.

- Az klassz lesz, Spock, köszi – ejtette vissza lüktető koponyáját a párnák közé. – Miben segíthetek, parancsnok? – helyezkedett a kapitány, lábát a takaróba kulcsolva selyemhernyó-gubóra formálta magát.

- Egy személyes jellegű kérdést szeretnék feltenni önnek, ha nem bánja. – A sötét szoba közepén állva Spock az ágyban feszengő férfit figyelte. Kiválóan látott fény nélkül is, de Jim arcát a párnába fúrta, röntgenlátása pedig nem volt.

- De bánom – jött a paplan alól.

A vulkáni kihúzta magát.

- Rendben, megértettem. Elnézést, hogy zavartam, uram.

Már fél lábbal át volt a lyukon, mikor Jim felfújtatott.

- Kivele, Spock, mi a kérdés?

A vulkáni előre lépett. Az ágy mellett állt, a matrac a térdét érte. Várakozott, hogy Jim ránézzen, hogy kiemelje a fejét a párnafellegek közül, de mikor ez 2 perc 10 másodpercig nem történt meg, céltalannak látta folytatni. Az elmúlt húsz perc segített Spocknak tisztán látni, de a kép egyáltalán nem nyerte el a tetszését.

- Szeretném tudni, milyen sűrűn fordul elő, hogy közösülést kezdeményez olyan személlyel, aki a saját testi erejének sokszorosát birtokolja.

- Ez egy rémálom – hörögte Jim.

- Negatív – korrigálta Spock. - Ez valószerűtlen gondolat, nem csak mert egy vulkáni nem álmodik, de vajmi kevés esélyét látom, hogy akár egy szimpla hallucináción is osztoznánk – felelt meg őszintén a kapitány esztelen teóriájára, de Jim nem látszott különösen boldognak tőle. Bár ki tudja. Spock sokszor nem ismerte ki magát az embereken.

- Tényleg? Na ne.

- Megosztja velem a kért információt?

- Francokat!

- Mivel a legénység egyetlen tagjával sem létesített szexuális kapcsolatot pozíciójának elfoglalása óta, feltételezem ilyen légyottokra csak az eltávozásai alkalmával kerülhet sor, esetleg bizonyos diplomáciai küldetéseken. Bár ezen a téren a lehetőségek korlátozottak, hiszen nyilván szükséges az adott faj ivarszervi kompatibilitása is, továbbá az emberek által előnyben részesített szimmetria és egyéb külső adottságok sem tartoznak az elhanyagolandó kategóriába. Ha helyesen következtetek, a legutóbbi koitusza óta hat hónap és négy nap telt el. Ne haragudjon, a pontos órát nem áll módomban meghatározni, a békéltetőtárgyalásokra koncentráltam.

A férfi felpattant rejtekéből, mintha rugóra járna, a párnák és a paplan szétrebbentek és ott ült ő, James Tiberius Kirk kapitány, egészségtelen méretű, véreres szemgolyókkal meredve tudományos főtisztje egyenes szemöldökei alá.

- Menjen a szobájába!

Spock egyszer édesanyjától hallott egy hasonló felszólítást, de annak huszonöt éve is már. A férfi különös hangokat hallatva hanyatlott vissza az ágyába, oldalra kanalazva begyűjtve az egyik kispárnát. Az arcára préselve színlelt, Spock nem gondolta lehetségesnek, hogy komolyabb kárt tudjon magában tenni. – Ó, a fenébe – hörögte krémszínű rejteke alól. - Ezt az éjszakát nem így terveztem. Pedig milyen jól indult! Volt társaság és sok nevetés, party! Aztán az én vulkáni őrangyalom alant ereszkedett a szomszéd szobából és nyakon csipkedte az ígéretes egyéjszakást.  – Spock nem tudta, fuldoklik vagy nevet. – Nézze… nekem csak néha… Olyan nehéz ezt olyasvalakinek elmondani, mint ön. Senkinek nem kellene elmondanom! Rohadtul csak rám tartozik, meg a másik félre, aki általában magánál van és…

- Milyen vagyok én? – Ott feküdt ő, az ember, a férfi, egy összedúlt fekhely kellős közepén, feje helyén egy bojtos díszpárna, kezeivel zavaróan szorította annak szélét, és Spock gyomrában egy csomó feszült meg, egy idegen és ismeretlen göb. – Milyen vagyok én, kapitány?

Spock leült az ágy szélére. Nem tudta, miért. Csak ült ott, egyenes háttal, karjait ölébe ejtve. A kapitány leengedte a párnát, teste lassan Spock felé fordult, félkört formázott a vulkáni feszült alakja körül, térde az egyik combjának oldalánál, karjai a másiknál. Körégömbölyödött, de nem ért hozzá. A kapitány figyelmes és Spock hálás volt érte.

- Logikus? – suttogta és Spocknak nem kellett látnia ahhoz, hogy tudja, hogy a férfi megnedvesítette az ajkait. - Racionális? Ésszerű? Elérhetetlen?

- Nem kértem elnézést, hogy tönkretettem az estéjét.

- Pf, kibírok még fél évet – rántotta meg a vállát Jim.

Ha a kapitány igazán mosolyog, az ajkai táncba viszik a szemeit is, a szegletében a megannyi apró ránccal együtt. Jim harmincas évei elején jár és Spock látta a pókhálófinom rajzolatot, melyek a vidámságával még hangsúlyosabbá válnak. Látta az érettszőke tincsek között megbújó egy-egy fehéren világító hajszálat is, és ahogy a tekintete elmélyül, a türkiz érik, akvamarin pettyekkel tarkul, meg nem fakul, de változik, alakul. Spock úgy gondolta, a kapitány nem csak rendkívüli elme, kiváló vezető, de férfinak is kivételes. Az ágya szélén ülve végignézte, ahogy elnyomja az álom. A bőre közelségével átvibrált hozzá a melege. Figyelte, ahogy megrebben a szempillája, megrándul szájának felívelő széle, még órákig hallgatta egyenletes légzése szimfóniáját.